2010. március 7., vasárnap

Most készül...

Esténként, amíg apa itt alszik mellettem, már a húsvéti ajándékok készülnek nagy titokban. Psszt....
A nagyobbik lányom 11 éves, és mániája a táska. A bejárati ajtón nem lép ki legalább két táska nélkül, ezért úgy gondoltam, hogy csinálok neki egy kis vállra akasztható szüttyőt, hadd örüljön. A jómúltkorában találtam egy elég masszív, de egyszerű és mutatós mintát, az pont jó lesz erre a célra. Világos szürke fonalat vettem a Müllerben, 5-ös horgolótűvel dolgozom. Ha kész lesz a táska, kap egy ugyanolyan színú vállpántot, majd a fedelét körben világos rózsaszínű mintával díszítem, és olyan kis virág lesz rajta, mint a kisebbik lánykám hajcsatján. Arra gondoltam, hogy a belsejét ki kéne bélelni valamilyen hozzá illő anyaggal.
Fényképet most nem tudok feltenni a félkész műről, mert vasárnap lévén itthon vannak a gyerkőcök, de majd ha iskolában lesznek szerét ejtem a fényképezésnek is.
Egyébként sok dologgal vagyok úgy, hogy konkrétan nincs meg a fejemben a végleges formája, hagyom, hogy pillanatnyi döntések vezessenek, amikor valamit készítek. Ez a táska mondjuk nem egy nagyon bonyolult darab, de mint ahogy már korábban írtam, még csak próbálgatom a szárnyaimat.

Mivel most tiszta a levegő, le tudtam fényképezni a táskákat:


Végülis kettő készül, mert a kisebb sem maradhat táska nélkül. Még nincs összeállítva, és a bélése is hiányzik, de hamarosan kész leszek velük.

A munkámból kifolyólag hagytam, hogy a számoktól 'kockafejűvé' váljak, ezért most próbálok visszatérni korábbi önmagamhoz, mindenféle technikák, minták kipróbálásával, az elképzelések formábaöntésével.
Remélhetőleg egyre nagyobb sikerrel...

2 megjegyzés:

bolyet írta...

Jaj de gyönyörű!!:))
Nálam is készülget valami éppen szürke-rózsaszín összeállításban..és valami hasonló mintával...de ez a minta csodaszép!

NeNcsi írta...

Szia Bolyet!

Jandónak is írtam, hogy 1000 bocs a késői válaszért!!
A szürke-rózsaszín páros nagyon szép, és az egyik kedvenc színkombinációm. Kíváncsi vagyok, Te mit készítesz.