2010. március 7., vasárnap

Babaszoba kellékei

Konkrétan a múlt héten készültem el a babaszoba, illetve az elképzelt babaápolási motyó még hiányzó kellékeivel, melyeket varrtam, most, hogy anyukámtól elkomendáltam a kis hiper-szuper varrógépét. Ma töltöttem be a 33. hetet a kis pocaklakóval, ezért úgy gondoltam, hogy most, vagy soha muszáj nekiállni ezeknek a dolgoknak, mielőtt az apróság még kikívánkozna.
A fényképek nem lettek a legjobbak, mert délután készültek, de később lecserélem őket.
Fejvédő a kiságyba, hozzá illő párnácskával, és vékony nyári takaróval:


Szopipárna, amiről annyi jót hallottam, és most alkalmam lesz kipróbálni, remélhetőleg beválik. A két nagyobb lánykámnál ilyen még nem volt, csak pólya, meg kispárna volt a választék.
Szabásminta, illetve leírás Miss Scotty blogjában található, köszönet érte.


Ezeken kívül még vettem pelenkatextilt méterben, és szép szivárványos vászonanyaggal körbeszegtem. Igaz, hogy ez nem túl nagy teljesítmény, de ezzel tanultam meg ferdepántot készíteni elizanikótól, és beszegni vele az anyagot. A szegésre azért volt szükség, mert tapasztalatom szerint a pelenkatextil nem igazán mérettartó, én meg szeretem, ha szépen le tudom tűrni a fürdőlepedőket. De ez mondjuk csak az én mániám.

0 megjegyzés: