2010. szeptember 22., szerda

Meglepetés

Hatalmas munkában vagyok már azóta, hogy legutóbb írtam a blogra. Életem egyik nagy álmát igyekszem megvalósítani, és úgy látszik, hogy lassan-lassan sikerül. Az elmúl hónapban terveztem, szerveztem, telefonáltam, nyomoztam, hogy az, amibe kezdtem minden téren a legjobb legyen. Nagyon izgatott vagyok, hogy az, amire éppen készülök, úgy sikerüljön, ahogy szeretném. Egyelőre csak annyit, hogy 100%-osan a kézimunkával van összefüggésben, és remélem, hogy nem csak a saját örömömet fogja szolgálni.

Jandótól is megkaptam a meghívót a Horgo-Blogba, ezúton is nagyon köszönöm Neki (hogy izgultam, hogy kapok-e olyat :P) . Rögtön be is jelentkezek egy kis bemutatkozással, ahogy a Meglepetés Projekt elindul.

Mindamellett szeptember 1-gyel elkezdődött az iskola gyermekeim nagy bánatára, anya és apa annál nagyobb örömére. Mondjuk a nagy bánat szerintem csak színház, mert ahogy elnézem őket, minden nap élményekkel teli jönnek haza, be nem áll a szájuk, csak úgy ömlik belőlük a szó.
Az első betegségen is átestünk, legkisebb csöpp manócskám is elkapta szegény, még mindig orrszi-porszizunk, ami ellen kézzel-lábbal küzd, de szerencsére még én vagyok az erősebb.:)
Hihetetlen, de mindjárt 5 hónapos, úgy repül az idő, hogy az ember nem is tudja követni. Nemsokára úgy szalad apa és a nagytesók elé az ajtóba. Napról-napra nyílik a kis értelme, egyre ügyesebben mozog, végiggurul a nappalin, fogja a rágókát, rágja 1000-rel, meg kell zabálni.


kicsi Ádi lábikó....
Szerintetek?..........


2 megjegyzés:

Kósa Andrea írta...

hát olyan megpuszilnivaló lábujjkák... imádom őket...

NeNcsi írta...

Ugye mondtam :P!