2011. február 1., kedd

Téli szett - magamnak

Hát végre eljött február első napja, rég voltam már.
Ennek az az oka, hogy belekezdtem egy nagyobb kötős-horgolós munkába, és kézimunkázásra csak esténként volt időm, mert csöpp kisfiam egyre több nappali programot szervez nekem. Karácsony óta úgy mászik, hogy egy szempillantás alatt a szoba egyik végéből a másikba ér. December végén felült, rá egy hétre felállt, és mostanság kezdi felfezeni a lépegetés rejtelmeit. Emellett nagyon szeret mondókázni, süti-süti pogácsát úgy játszunk, hogy mikor meghallja a mondóka első szavait a két kis kezecskéjét összerakosgatja, de nem ám tenyérrel, hanem csak a kicsi ujjacskáit érinti össze. Imádnivaló kis Pöttöm Palkó.

Visszatérve a kézimunkázáshoz a nagy munka nem más, mint egy szett végre magamnak: sapka, kesztyű, sál (igaziból baktus). A darabok a boltocskámból származó merinó gyapjú fonalból készültek olyan fáradt rózsaszín színben, amit nagyon szeretek.
A sálat/baktust horgoltam, csupa nagypálcából egyik oldalon szaporítva, aztán fogyasztva kétsoronként egy-egy pálcát. A kesztyűket és a sapit kötöttem. Végre leporoltam a rég nem használt kötőtűimet, és felelevenítettem a nagymamámtól tanult fogásokat. Ezekkel a darabokkal elbíbelődtem, mert az 5 tűs kötésre nem akart a kezem ráállni.
A kesztyűre, mivel gyakorló darab volt minta nélkül, fogok készíteni valami kis díszt, hogy ne legyen olyan egyszerű. Egyébként aki gyakorlott a kötésben és tudja, az mondja meg nekem legyen szíves, hogy miért nem lett egyforma a két kesztyűnél a szaporítás. Valamit rosszul csináltam, de nem tudom, hogy mit... A minta Jucuu-é, köszönet érte.
A sapit nagyon szerettem kötni, ennek a mintáját itt találhatjátok, én picit változtattam rajta, mert nálam a minta 6 soros. Ezt is, akár a kesztyűket harisnyakötőtűvel készítettem, egyszerű csavart mintával. Nekem nagyon tetszik, remélem nektek is.


Íme a sapka:


A kesztyűk készültek el először, gondoltam, ha lúd legyen kövér, nem apróztam el a kezdést, mindjárt kipróbáltam az 5 tűvel való kötést.


Ezekkel a szaporításokkal van gondom. Ugyanúgy csináltam, csak a balnál a bal tűre, a jobbnál a jobb tűre szaporítottam, és ilyen lett. Ha valaki esetleg tudja, hogy hogyan lehetne egyforma a kettő, legyen szíves ossza meg velem, mert én, mint a kötést úrakezdő nem vagyok ehhez elég rutinos.


A baktus szélére egyszerű kis csipkemintát horgoltam, hogy kicsit összefogja az egészet.


Szeretném megköszönni, hogy hiányoltatok, meg kell, hogy mondjam, nagyon jól esett, aranyosak vagytok. Megkerültem, készülgetnek a munkáim, és időről időre elhozom őket ide, hogy megmutathassam nektek.:)